Terményfelvásárlás

Szolgáltatások

Fuvarozás

Műtrágyák

Cikkek

Galéria

Rólunk

Partnereink

SK HU
Szolo Levél Front SZŐLŐ-LEVÉL - IX. évfolyam 1. szám 04. február 2019

A BIO-FER KÁLI SZULF FERMENTÁLT BAROMFITRÁGYA PELLET SZŐLÉSZETI FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

Zsigrai György

A szőlőtőkék tápanyagigényének kielégítése az ökológiai gazdálkodásban is az alkalma­zott agrotechnika egyik fontos eleme. A különböző termőhelyek eltérő ökológiai feltételeihez való al­kalmazkodás szükségessé teszi az ökológiai gazdál­kodás során felhasználható trágyaszerek, illetve trá­gyázási praktikumok körének folyamatos bővítését. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Baromfi Coop Kft. által gyártott, az ökológiai gazdálkodás során fel­használható BIO-FER KÁLI SZULF nevű fermen­tált baromfitrágya pellet szőlészeti alkalmazásának vizsgálata. A kutatást 2017-ben kezdtük, amelynek során szabadföldi, illetve tenyészedényes kísérletek segítségével vizsgáltuk a készítmény szőlőre gyako­rolt hatását. Jelen közleményünkben a kísérleteink néhány részeredményét szeretnénk megosztani.

A BIO-FER KÁLI SZULF nevű készítmény kémhatása semleges, szervesanyag tartalma je­lentős. A szőlőtermesztés szempontjából ki­emelkedő jelentőségű a magas K-, Ca-, Mg-, B-, Fe-, Mn- és Zn-tartalma is (1.táblázat).

Alkalmazott elméleti komposzt adagok:

1. kontroll

2. 1500 kg/ha (ajánlott dózis)

3. 3000 kg/ha (az ajánlott dózis kétszerese)

A célkitűzéseink teljesítése érdekében 2017. és 2018. májusában tenyészedényes modellkísér­leteket állítottunk be az alábbi paraméterekkel:

• Kezelések száma: 3

• Ismétlések száma: 8

• Tenyészedények összes száma: 24 db

• Jelzőnövény fajtája: Teleki 5C alanyra oltott Hárslevelű 1007

• Tenyészközeg tömege: 6 kg/tenyészedény

A fent bemutatott trágya adagoknak megfele­lő mennyiségű fermentált baromfitrágya pelletet porítottuk, számított mennyiségű homokhoz ke­vertük, majd az anyag minimális vízkapacitása 80%-ának megfelelő nedvességállapotot alakítot­tunk ki desztillált víz felhasználásával. Ezt követő­en a tenyészedényenként 6 kg tápközegbe egy-egy Hárslevelű oltványt ültettünk. Az oltványok kezdeti fejlődése során a tenyészedényeket zárt, de jól meg­világított térben helyeztük el és heti gyakorisággal súlyra öntöztük, így tartva fenn a tápközegnek a kísérlet kezdetén beállított nedvesség tartalmát. A hajtásnövekedés előre haladtával valamennyi haj­tást két rügyre visszavágtuk és az újra induló haj­tásnövekedést kontrolláltuk a tenyészidő során. Az edényeket június közepén szabad térbe, félár­nyékos területre helyeztük ki a hősokk elkerülé­se érdekében. A nedvességpótlást továbbra is heti gyakorisággal, súlyra öntözéssel valósítottuk meg. Szeptember közepén a hajtásokat lemetszettük, légszárazra szárítottuk és meghatároztuk azok tö­megét. Hasonló módon jártunk el a gyökerek eseté­ben is, azzal a különbséggel, hogy azok nyers töme­ge került lemérésre. A 2018. évi kísérletek során a légszáraz hajtások leveleinek lemezét leválasztottuk és kezelésenként egy összevont mintát képeztünk belőlük. E mintákat beltartalmi vizsgálatok céljából megküldtük az Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. Szolnoki Talajvédelmi Laboratóriu­mába, ahol akkreditált módon meghatározták azok N-, P-, K-, Ca-, Mg-, Na-, Fe-, Mn-, Cu-, Zn-, illetve B-tartalmát. A vizsgálati adatok variancia analízisé­vel törekedtünk a kezeléshatások számszerűsítésére.

A Kutatóintézet kezelésében lévő, a Bako­nyi-dűlőben található szőlőültetvényben 2017. április 26-án két szőlő sorköz talajára 1,5 t/ha adagban juttatunk ki BIO-FER KÁLI SZULF fer­mentált baromfitrágya pelletet, amit a kijuttatást követően azonnal mechanikusan a talaj felső, 15- 20 cm-es rétegébe dolgoztuk. A tenyészidőszak folyamán figyelemmel kísértük a tőkék hajtásnö­vekedését és a sorköztakaró növényzet reakcióját a szomszédos, trágyázatlan táblarészek növény­zetének kontrollként történő értékelése mellett.

EREDMÉNYEK

A hajtásnövekedés terén 2018-ban a gyár­tó által ajánlott komposzt pellet adag al­kalmazásának hatására jelentős hajtástö­meg növekedést figyeltünk meg (2. táblázat).

2.táblázat A BIO-FER KÁLI SZULF fermentált baromfitrágya pellet különböző dózisainak hatása a szőlőoltványok hajtásának száraz tömegére (Tarcal, 2018.)

A vizsgálati eredmények azt jelzik, hogy a tesz­telt trágyaszer gyártó által javasolt adagja (1500 kg/ha) jelentős mértékben elősegítette a fiatal szőlő oltványok vegetatív növekedését. Ez a pozi­tív hatás a kontroll kezeléshez viszonyítva 29,5 % volt. Az adag megduplázása ugyanakkor nem járt további előnyökkel, sőt visszaesést okozott a ve­getatív tömegben. Ebből kifolyólag megállapítot­tuk, hogy a javasolt dózis jelentős túllépése az új telepítésű szőlő esetében nem javasolt. Meg kell jegyeznünk, hogy ezek az eredmények elsősorban a még nem termő, viszonylag kevésbé fejlett gyö­kérrendszerrel rendelkező tőkékből álló ültetvé­nyekre adaptálhatók. A termő ültetvények fejlett, mélyre hatoló gyökérzete merőben más megvilágí­tásba helyezi a kérdést, ezért a vizsgált trágyaszer termő ültetvényekben történő felhasználása során alkalmazható dózisokra vonatkozó megállapítá­sok csakis szabadföldi kísérletek több éves ered­ményei alapján tehetők. Természetesen ez a hely­zet fennáll valamennyi trágyaféleség esetében is.

3.táblázat A BIO-FER KÁLI SZULF fermentált baromfitrágya pellet különböző dózisainak

hatása a szőlőoltványok gyökértömegére (Tarcal, 2018.)

Nagyon markáns változások következtek be a sző­lőlevelek kémiai összetételében az alkalmazott kom­posztkezelés hatására (4.táblázat). A Na és a Cu kivéte­lével gyakorlatilag valamennyi tápelem mennyisége megnövekedett és határozott dózishatást mutatott.

4. táblázat A BIO-FER KÁLI SZULF fermentált baromfitrágya pellet különböző dózisainak

hatása a szőlőlevelek kémiai összetételére (Tarcal, 2018.)

Szőlészeti szempontból kiemelkedő jelen­tőségűnek tekinthető a levelek K-, Mg-, Mn-, Zn-, illetve B-tartalmára gyakorolt pozitív ha­tás. Mindezek alapján megállapítható, hogy a vizsgált komposzt készítmény kedvező trágya­hatása a szőlőlevelek kémiai összetételében is megmutatkozott. A trágyaszer alkalmazásával a kontroll kezeléshez viszonyítva a szőlő kiegyen­súlyozottabb tápelem ellátottsági állapotba került.

A Bakonyi-dűlőben beállított szabadföldi trá­gyázási összehasonlító kísérletben 2017-ben lát­ványos trágyahatások voltak megfigyelhetők, amelyek egyrészt a tőkék kiegyensúlyozottabb hajtásnövekedésében, másrészt pedig a sorközta­karó növényzet lényegesen intenzívebb produktivi­tásában nyilvánultak meg (1. és 2. kép). Meg kell jegyezni, hogy 2018-ban e trágyahatások elmarad­tak, amelynek oka nagy valószínűséggel a tenyész­időszak jelentős csapadékhiányában keresendő.

A megfigyeléseink egyértelműen jelzik a vizsgált készítményben rejlő kedvező trágyázási potenci­ált, amely érvényesülésére a szőlőültetvényekben is számíthatunk akkor, ha a szerves anyagok ásvá­nyosodását, illetve a már eredetileg vízoldható és a mineralizáció során feltáródott tápelemek növé­nyek általi felvételét semmilyen körülmény nem zavarja. Nem elhanyagolható szempont a lejtős területeken végzett szőlőtermesztés során az sem, hogy a jól fejlett sorköztakaró növényzet jóval kife­jezettebb erózióvédelmi hatással rendelkezik, amit a tápanyag gazdálkodási, illetve erózióvédelmi gya­korlat kialakítása során figyelembe kell vennünk és élnünk kell az általa biztosított lehetőségekkel.

1.kép A trágyázatlan kontroll parcellán fejlődő sorköztakaró növényzet

2.kép A BIO-FER KÁLI SZULF fermentált baromfitrágya pellettel kezelt parcellán fejlődő sorköztakaró növényzet

A vizsgálati részeredményeink alapján össze­foglalóan megállapítható, hogy a BIO-FER KÁLI SZULF komposztált baromfitrágya pellet a szőlő tápanyag igénye szempontjából kedvező kémiai összetétellel rendelkezik, amelyre a magas tápelem tartalom és a kedvező tápelem arányok egyaránt jellemzőek. A gyártó által ajánlott dózis alkalmazá­sa során a tenyészedényben nevelt szőlő oltványok hajtástömege közel 30%-kal, a gyökértömege pedig közel 20%-kal növekedett a kontrollhoz viszonyít­va. Kedvezően alakult a szőlőlevelek tápelem tar­talma is a kontrollhoz viszonyítva, ami a szőlő olt­ványok tápelem ellátottságának a komposzt pellet alkalmazása eredményeként bekövetkezett jelentős javulását igazolta. A megfigyeléseink szerint a ter­mő ültetvényekben is sikerrel alkalmazható a vizs­gált komposzt pellet, amely termés mennyiségre, illetve minőségre gyakorolt hatásának részletes tisz­tázása érdekében további vizsgálatokat tervezünk végezni a jövőben, ökológiai szőlőültetvényekben.

Szűcs E., Horák E., Kovácsné Mérei Zs. 1981. Állókultúrák fenntartó műtrágyázási irányelvei. MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ. Budapest.

SZŐLŐ-LEVÉL 2019/1 6

Vissza

SUNFLOWER s.r.o Vás žiada o súhlas s používaním Vašich údajov na nasledujúce účely:

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon